Arc injekciós ránctalanítása

Published by admin on

Az arc ráncait az esztétikai sebészet szempontjából három fő csoportja osztjuk, melyet keletkezésük és kezelésük eltérő mechanizmusa indokol.

Az első csoport ráncai már születésünkkor megvannak, pl. az alsó ajak és állcsúcs közötti vízszintes redő, vagy az orr alsó kétharmadát és a felső ajkat zárójelbe fogó redő. Az életkor előrehaladtával ezek egyre mélyülnek.

A második csoportba a mimikai izmok működésére merőlegesen kialakuló ún.: „dinamikus” ráncok tartoznak. Kezdetben csak a különböző emóciók kifejezésekor jelennek meg (mosolygás, harag), később állandósulnak, pl. a szemöldökök között lévő vízszintes és függőleges barázdák, melyek haragos kifejezést adnak arcunknak, vagy a szemkörüli „szarkalábak”, a szájra merőleges ráncok, stb.

A harmadik csoport, az ún.: „gravitációs” ráncok, melyek az arc bőrének megereszkedése, lógása, a bulldog arc, illetve a homlok és a szemöldökök lógása. Ez utóbbiakat csak az arc felvarrásával lehet hatásosan kezelni.

A két első csoportot az elmúlt évtizedek során sokféleképpen próbálták kezelni (pl.: dermabrasió, laser resurfacing, chemical peels) vagy más ráncsimító eljárásokkal.

A ránc alá adott helyi injekciókról

Több elérhető anyag jelent meg a magyar piacon is, köztük a jelentősebb különbséget eltérő ideig tartó hatásukban látjuk, vannak egy-másfél év alatt eltűnő hatásúak, illetve tartós, minimum 5-6 évig tartóak.

A tartós hatásúról

Az ideális ráncfeltöltő anyag szervezet barát, nem allergizál, nincsenek mellék-hatásai, természetes megjelenést kölcsönöz, hosszú hatást biztosít, nem kell munkából kimaradni és olcsó. Ennek legjobban az ARTECOLL felel meg, tartós és veszélytelen megoldást kínál a bőr ráncainak és kisebb hiányosságainak korrigálására ill. ajaknagyobbításra.

Veszélytelen, mivel hatóanyagát, a polymethyl-methacrylate-ot (PMMA) az embergyógyászatban már 1936 óta alkalmazzák. A PMMA tulajdonképpen nem más, mint plexi. A csontcement alkotórésze, készül még belőle szemlencse, koponyacsont-pótlás, pacemaker-ház és különböző protézisek, így csípő ízület vagy fogpótlás is.

Ezekben a formákban évtizedek óta beépítésre kerül az emberi szervezetbe, és soha nem okozott semmiféle kellemetlen és főleg nem a páciens egészségét veszélyeztető mellékhatást.

Hatása tartós

Legalább 5-6 év! Mivel szemben a bovin (szarvasmarhából kivont) eredetű kollagén- és a különböző hyaluronsav-alapú ráncfeltöltő (ill. volumen pótló) készítményekkel, amelyek fél-egy év alatt eltűnnek a kezelés helyéről, a PMMA (Artecoll) a befogadó szervezetet egyedülálló módon saját kollagén készítésére serkenti, ami a gyakorlatban a következőképpen zajlik:
– a 30-40 mikron átmérőjű és teljesen sima falú PMMA mikrogömböcskéket 2-3 hónap alatt a befogadó szervezet kollagén-burkokba csomagolja és ezek a „saját-készítésű” kollagén-burkok fogják kitölteni a ránc(ok) alatti teret, kisimítva ily módon a kezelt bőrterületet. Ez a jelenség a tartós hatás alapja.

Végezetül egy dologra azonban fel kell hívni a figyelmet a kezeléssel kapcsolatban:

Mivel a hatásmechanizmus a befogadó szervezet reakciójára épül, amely minden egyes páciensnél különböző – vagyis a kötőszöveti reakció, a kollagén burkok építése nem egyformán intenzív mindenkinél – így míg a páciensek 60%-ánál a kollagén burkok képződése igen intenzív, addig a maradék 40%-nál szükség lehet 2-3 hónappal az első kezelés után egy második, a kívánt végleges hatást kiváltó kezelésre is. Azért csak 2-3 hónappal később, mert ennyi idő kell, hogy kiderüljön elégséges saját kollagén képződött-e?

A készítmény Lidocaint is tartalmaz, így arra érzékenyeknek nem adható!

A rövidebb hatásúakról:

A kollagén implantátum

RESOPLAST:
Az első európai gyártmányú injektálható kollagén készítmény a fenti két első típusú ráncfajtára. Hatása 3-6 hónapig tart, az alkalmazott készítmény koncentrációjától (3,5% vagy 6,5%), a befogadó szervezet reakciójától függően. Második és/vagy harmadik kezelésre is szükség lehet a kívánt hatás elérésére 3-6 héten belül. A ránc alá beadott molekuláris alakban lévő kollagén szálakká rendeződik és megnagyobbítja környezetét, kiemeli a ránc alapját, elsimítva ezzel a kezelt bőrfelületet. A molekuláris kollagént borjú bőrből gyártják, az állatokat direkt erre a célra tenyésztik és tartják Németországban. Szigorú törzskönyvet vezetnek, nem alkalmaznak az etetés során hormonokat, gyógyszereket, nem fordult elő szivacsos agyvelőkór vagy egyéb vírusos megbetegedés.

A hyaluronsav implantátum:
RESTYLÉN, ROFILAN: A bőr természetes alkotó eleme a hyaluronsav, melyet koncentráltabb formában a ránc alá injektálva, az a környezetéből vizet vesz fel, megduzzad, alapját kiemeli, a kezelt bőrterületet kisimítja. Hatása fél-egy év. Második kezelésre itt is szükség lehet.

BOTOX:
A fentiektől alapvetően más hatásmechanizmussal működik, egy baktériumból kivont izombénító méreg megfelelő hígítással alkalmazva, a mimikai izmokat bénítja, ezáltal a ráncok elsimulnak. Veszélytelen, relatíve olcsóbb, beadása során nem függ az orvos kézügyességétől, mert az izom ellazulása folytán mindig ugyanaz a kívánt hatás jön létre. Egyszer lehet ismételni, ez után már hatása végleges, az idegvégződések nem tudnak már regenerálódni. Szem körüli ráncok esetén a szemmozgató izmokba jutva kettős látás jöhet létre, ez az idegek gyógyulásáig tart, akár egy évig is. Használjuk még erősen izzadó (hónalj) kezelésére is, a bőr beidegzését károsítva nem tud melegben vagy stressz helyzetben váladékozni.

Injektálható protézisek, pl. BIO-ALCAMID:
Magas víztartalmú gél halmazállapotú polimer, melyet a szövetekbe injektálva biokémiailag teljesen stabil, helyét nem változtatja, lágy, természetes tapintatú. Széles körben alkalmazható nemcsak ráncok feltöltésére, hanem baleset okozta hiányok, orca feltöltésre, állkontúr javításra stb. Akár 1000 ml-t is be lehet adni, nem allergizál, nem kell bőrpróba. Eltávolításáig azonos formában és minőségben helyén marad. Más testtájakon is alkalmazható, zsír átültetésnél jobb, mert a saját zsír felszívódhat a beadás helyéről, a Bio-Alkamid nem.